Az új „Az oktatásról” szóló törvény, amelyet a parlament elfogadott, és az elnök szeptember 25-én aláírt, szeptember 28-án, csütörtökön hatályba lépett. A dokumentum szövege megjelent a parlament honlapján és a „Holosz Ukrajini” című újságban.
Az iskolai oktatás reformja közvetlenül érinti több millió ember érdekeit, köztük a tanárokét, az iskolásokét és szüleikét.
Lilija Hrinevics oktatási miniszter szerint az oktatás szinte az egyetlen olyan terület Ukrajnában, amely megrekedt a szovjet múltban, annak személyiségformálási módszereivel, a „mindenkinek egyformának kell lennie” gyári elvével és a tudásközpontú megközelítéssel – amikor a gyerekekre egy tonna információt zúdítanak, megtanultatják velük, de nem magyarázzák el, hogyan használják, és mire jó mindez.
Az elfogadott törvény szerzői hangsúlyozzák, hogy a dokumentum lehetőséget teremt a kompetenciaalapú oktatás fejlesztésére. A törvény többek között rögzíti azokat a kulcskompetenciákat és átfogó készségeket, amelyekkel a tanulónak az iskola elvégzése után rendelkeznie kell. Ezek közé tartozik az államnyelv magas szintű ismerete, a matematikai, az általános kulturális és a környezeti kompetencia, a vállalkozókészség, az innovativitás, a gazdasági kompetencia stb.
Az új törvény a tanárok motiválásának és továbbképzésének új rendszerét vezeti be. A dokumentum többek között a tanárok önkéntes külső független tanúsításának rendszerét irányozza elő. A tervek szerint ennek során a pedagógusok tantárgyi tudását, a gyerekekkel való kommunikációs készségét és a kompetenciaalapú oktatás korszerű módszereinek alkalmazását vizsgálják. A tanúsításon sikeresen átesett tanárok 20%-os fizetéskiegészítést kapnak.
Bővülnek a pedagógusok továbbképzésének lehetőségei is. A törvény lehetővé teszi a tanárok számára, hogy maguk válasszák meg továbbképzésük helyét és formáját; továbbképzésen tréningeken, szakintézményekben és más oktatási intézményekben is részt lehet majd venni.
A tanár továbbképzésének összóraszáma 5 év alatt nem lehet kevesebb 150 óránál. A tanár maga határozza meg, mikor és hol vesz részt továbbképzésen.
A törvény teljesen megszünteti az iskolák attesztációját. Megszűnnek a járási oktatási osztályok felügyeleti szolgálatai is. A tervek szerint az igénylőknek a módszertani kabinetek nyújtanak majd tanácsadási szolgáltatásokat.
Az oktatás minőségének biztosítását ehelyett az Állami Oktatásminőségi Szolgálat végzi majd. Az új törvény szerzői ugyanakkor megjegyzik, hogy a minőségügyi szolgálat tevékenységének fő célja nem a szankcionálás, hanem az ajánlások megfogalmazása lesz.
A törvény előirányozza az iskolák valódi autonómiájának megteremtését, egy új irányítási rendszert és a pénzügyi átláthatóságot. A dokumentum szerint az igazgatókat pályázat útján választják majd. A törvény értelmében az igazgatók maguk nevezhetik ki helyetteseiket és a tantestület tagjait.
