Magyar Українська

Béke világnapja

2002 óta szeptember 21-én méltatjuk A BÉKE NEMZETKÖZI NAPJÁT. Ezzel kapcsolatban osztályfőnöki órákra került sor tanintézményünkben, melynek keretén belül különféle rajzokat készítettek tanulóink a békéről. Az órákon elhangzott, hogy mennyire fontos a béke jelenléte az életünkben, s mindig annak megteremtésére  és fenntartására kell törekednünk.

Tanévnyító a Vári Iskolában

2018. szeptember 3-án újra megnyitotta kapuit a tanulni vágyó ifjúság előtt a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola.  Igazgatónk, Márku Sándor üdvözölte a régi és új tanulókat, illetve jelenlévőket. Elmondta, hogy nehéz tanévet tudunk magunk mögött, de reménnyel telve bizakodnunk kell a szebb és boldogabb jövőben. Átadásra kerültek a KMPSZ által biztosított taneszközcsomagok a kis elsősöknek, akik bizakodva vágnak bele a tudományok elsajátításába. Sikeres, örömteljes tanévet kívánunk minden kedves tanulónknak, tanárunknak, dolgozónknak!

Oldalak

Feliratkozás Front page feed csatornájára