A borsovai várhoz tartozó legendát a Rákóczi virágai c. gyűjteményes kötet örökítette meg a legrészletesebben. Az alábbiakban a legenda rövid tartalmát közöljük.
Amikor Attila és vezérei Etelközből lassan haladtak honuk felé, hogy elfoglalják, mint Leventának utódai őseiknek földjét, amelyet egykor Bendegúz utódai szereztek meg. Hangos kürtölések közt értek Halicsig. Halics régi lengyel város, őseink útjukat errefelé vették, és a város alatt tábort ütöttek.
Szengor, Zalán vezér alattvalója, Borzsa várában lakott. Jegyben járt a Halicsi fejedelem egyik lányával.
Ahogy elődeink Halicsba értek, annak fejedelme azonnal érezhette, hogy milyen nagy a magyarok kegyelme, mert a legyőzött halicsiaknak minden elfoglalt birtokot visszaadtak. A megnyert kegyelemért Álmos vezért a halicsi fejedelem megvendégelte, s kezesként sok főrangú emberének a gyermekét a magyarok táborába küldte. Köztük volt leánya, Milota is. Itt látta meg Béla, Árpád unokája Milotát, akibe rögtön beleszeretett. Bár egymás nyelvét alig értették a szerelem viszonzásra talált. De kapcsolatuk nem tarthatott sokáig, mert Árpád vezér hamar tovaindult seregével.
Amint áttörtek a Kárpátok rengetegén, a síkságon, ahol most Munkács áll, tábort ütöttek és ott negyven napot töltöttek. A Latorca bal partján egy hegyen várat rakattak. Mivel nagy fáradsággal, munkával rakták, Munkács nevet adtak a várnak és a városnak. A várhegyen áldozatot mutattak be, majd nyugatnak vették az irányt. Így érkeztek el Ungvár alá. Megszállták és bevették a várat és mindent földúltak. Laborc a vár parancsnoka fogságba esett.
Szengor ellenük a vári vártól mintegy óra járásnyira, Macsola határában erős földbástyát húzatott, amely Macsolától egészen a beregszászi határig, a Kishegyig húzódott. A földbástya árka és a partja még a mai napig is látható. Macsola neve Macsille volt, mert régen itt volt a kenderáztató.
Őseink azonban nem a Borzsa felől jöttek, hanem Ungvár irányába. A hír hallatára megnőtt Szengor bátorsága és kis létszámú csapatával a magyarok ellen indult.
Ungvár elfoglalásának örömére a magyarok nagy ünnepélyt csaptak. Béla ekkor sokszor járt vadászni a helyi vadonban szolgája, Szaniszló kíséretében. Őt azért tartotta Árpád, mert lengyelül is tudott és a tót nyelvet is értette. Ők a Latorcáig jutottak barangolásuk közben, ahová időközben megjött Szengor a csapatával. Nekik esett foglyul Béla és szolgája. Az ütközet elmaradt és Szengor a borzsovai várba hurcolta őket.
Ott az éj leple alatt a vár urának felesége, Milóta sietett segítségükre. Habár Béla büszkeségétől vezérelve nem szökött meg, de Szaniszló visszatért a magyarok táborába és hírül adta Béla elrablását. Eközben Milóta az udvarhölgyeivel kiszabadította Bélát a börtönből és saját szállására vitette. Árpádvezér elindult Borsova várához, hogy kiszabadítsa fiát. Szengor e hír hallatán kimenekítette feleségét a várból. De Milóta páncélt öltött és elhatározta, hogy visszatér a várba, hogy kiszabadítsa szerelmét, Bélát. Ekkor már Árpád vezér ostrom alatt tartotta a vár népét. Fia kiszabadult a vártoronyból és kardot vett a kezébe, s rohant ő is a csatába. Egy páncélos vitéz tűnt rögtön a szeme elé, akinek a merészsége és elszántsága nyomban felingerelte. Összecsapott vele. A vitéz azonban önként dőlt éles kardja hegyének. Milota volt az, aki Béla kardja által elesett. Elsötétült a szeme előtt a világ. Egy perc múlva azonban feleszmélt. Könnyeit kitörölte szeméből, és cél nélkül futni kezdett. Futott, futott, míg egy patak partjához nem ért. Itt végezte el kínos halálát. A borsovai vár háromnapi ostrom után elesett és Árpád vezér magyarjai letelepedtek e vidéken.
VÁRI PECSÉTJEI
- I. Leopold koronás mellképe gyöngykeretben. K. i.: Sigillum oppidi Vari 1659.
- Ugyanaz a mellkép babérkoszorúban az előző felirattal (átszelt).
- Nagy kerek pecsét. A közepén álló oroszlánokkal tartott koszorúban Leopold jelképe, felette korona. K. i.: Sigillum Opidi Vari 1659 (átszelt).
- Ugyanolyan mellkép és körirat: Szab. Vári városa pecsétje 1844.