2018. szeptember 29-én iskolánk tanulói részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán megrendezésre kerülő mesemondó versenyen, ahol kiváló eredményeket értek el.
Helyezettjeink:
Nagy Andrea II. helyezett (6. osztály)
Kiss Szabolcs III. helyezett (11. osztály)
Illés Fanni különdíjas (6. osztály)
Szívből gratuláunk tanulóinknak és felkészítő tanáruknak, Szilágyi Gizellának a kiváló eredményekért! További sikereket kívánunk mindnyájuknak!
2002 óta szeptember 21-én méltatjuk A BÉKE NEMZETKÖZI NAPJÁT. Ezzel kapcsolatban osztályfőnöki órákra került sor tanintézményünkben, melynek keretén belül különféle rajzokat készítettek tanulóink a békéről. Az órákon elhangzott, hogy mennyire fontos a béke jelenléte az életünkben, s mindig annak megteremtésére és fenntartására kell törekednünk.
2018. szeptember 3-án újra megnyitotta kapuit a tanulni vágyó ifjúság előtt a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola. Igazgatónk, Márku Sándor üdvözölte a régi és új tanulókat, illetve jelenlévőket. Elmondta, hogy nehéz tanévet tudunk magunk mögött, de reménnyel telve bizakodnunk kell a szebb és boldogabb jövőben. Átadásra kerültek a KMPSZ által biztosított taneszközcsomagok a kis elsősöknek, akik bizakodva vágnak bele a tudományok elsajátításába. Sikeres, örömteljes tanévet kívánunk minden kedves tanulónknak, tanárunknak, dolgozónknak!
A Mennyei Század hőseire emlékeztünk.
A 4-5. osztályosok rajzkiállítással készültek. A történelemtanárok, valamint a katonai oktató dokumentumfilmet mutattak be a 8- 11. osztályosoknak. Az iskolai könyvtárban tematikus kiállításra került sor. Az osztályfőnöki órákon a tanulók beszélgettek osztályfőnökükkel az akkori eseményekről.