Magyar Українська

Tanévnyitó ünnepség 2021/Свято першого дзвоника 2021

„ Tanulni kell magyarul és világul,

tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:

tanulni kell, szeretni kell.”

(Nemes Nagy Ágnes)

Szeptember 1. – a Tudás napja – különleges ünnep nem csak a diákok, de a tanárok és a szülők számára is.

Idén líceumunkban 41 diák foglal helyet első alkalommal az iskolapadban, összesen 376 diák kezdi az új tanévet.

Iskolánk 9. osztályos diákja, Nagy Andra Balogh József Iskolanyitogató c. versével köszöntötte az egybegyülteket.

Majd Gáncsos Valéria igazgatóhelyettes üdvözölt mindenkit a tanévkezdés ünnepén: "Az új tanév minden diák számára új távlatokat nyit meg, lehetőséget a fejlődésre. Jó egészséget kívánok minden diáknak, szülőnet és tanárnak, kitartást a tanulásban és tanításban. Igyekszünk, hogy a tanulókból olyan művelt emberek legyen, akik tudnak önállóan alkotni, hozzátenni a közösség életéhez, ehhez a pedagógusok munkája mellett, a szülők segítségére is szükség lesz. Az elsősök számára egy hosszú út veszi kezdetét, míg a 11. osztály tanulóinak ez a csengő jelzi az utolsó tanév kezdetét…"

Ezt követően Menyhárt István református lelkipásztor áldotta meg a tanárokat és a diákokat.

Az ünnepség az elsősök és a végzősök által bemutatott flashmobbal zárult.

 

 1 вересня – День знань – особливе свято не лише для школярів, а й для вчителів та батьків. 41 учень нашого ліцею вперше сяде за парти, загалом 376 учнів розпочинають новий навчальний рік.

Андра Надь, учениця 9 класу нашого ліцею, привітала учасників віршем Йожефа Балога

Заступник директор школи Ганчош Валерія Федорівна привітала всіх з чудовим святом 1 Вересня – Днем  Знань. Цей день відкриває перед кожним  учнем нові обрії пізнання себе і світу захоплень. Вона побажала всім учням, батькам, вчителям міцного здоров’я, наполегливості та успіхів у навчанні, щоб кожен з учнів, за допомогою вчителів та рідних, став доброю, освіченою людиною, яка вміє творити, примножувати, любити., а для  учнів 11-х класів, цей дзвоник розпочав останній шкільний рік.

Меньгарт Іштван, священик Реформатської Церкви,  благословив вчителів та школярів.

Святковий захід завершився учнівськім флешмобом, який представили першокласники та випускники ліцею.

magyar